A Magyar Bankszövetség szerint a magyar adósok helyzete még nem érte el mélypontját. A következő fél évben bizonyosan nem fog csökkenni a fizetésképtelen adósok száma, sőt inkább növekedésre lehet számítani. A devizahitelekről kiderült, hogy sokkal jobbak még egy ilyen…

Szigorodnak a hitelfelvételi kondíciók és a hitelközvetítői tevékenység szabályai is jövőre, ezért az idén érdemes kihasználni a kedvezőbb feltételeket a lakásvásárlóknak.A devizahitelezés tervezett szigorításával korlátoznák a felvehető hitel mértékét, és az…

Folyik az egyeztetés a jegybank devizahitelezést korlátozó javaslatáról, a szabályozást maga a kormány fogja beterjeszteni, kérdés azonban, mikor (idén biztosan nem), és mennyire szigorú formában - derül ki Oszkó Péternek a Magyar Televízió “A szólás szabadsága”…

A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. az idén az első kilenc hónapban 40 százalékkal több lakáskölcsön szerződést kötött az egy évvel korábbinál, az adózás utáni eredmény pedig 85 százalékkal emelkedett. Egyre többet hallani ismerősök körében is mostanában erről.Az MTI számolt…

Aki deviza hitelt vett fel, tudja, hogy minden hónapban változhat a törlesztőrészlet. Viszont a másik tényező, ami ezt befolyásolja, a kamatszintek változása, vagyis a jegybanki kamatcsökkentések is hatással vannak a családi kasszára. Dacára annak, hogy a jegybankok rekord…

Az MNB jövő hétfőn 50 bázisponttal vághat az alapkamatból a kedvező infláció, a GDP zuhanása és a stabil forint nyomán. Azonban a csökkenési trend nemsokára véget érhet.Elemzők úgy vélik, hogy minden feltétel adott egy újabb, 50 bázispontos kamatvágáshoz az MNB monetáris…

A bekövetkezett nemzetközi pénzügyi válság egyik fő – nyugodtan állíthatom talán, a legfőbb – kirobbantója az ingatlanok árában bekövetkezett buborékok, illetve az ezekre meggondolatlanul felvett jelzáloghitelek voltak.A meggondolatlan vásárlásnak sok oka lehet,…

Az áthidalóhitel-konstrukciót azoknak szánták, akiknél a pénzügyi világválság következtében kialakult helyzet miatt fennállt annak a veszélye, hogy elveszítik a fedélt a fejük fölül. A hitel felvételének feltételeit szándékosan alkották ilyen szigorúra, hogy valóban csak…

Októberben újra megjelennek majd a bankokban az államilag támogatott lakáshitelek. Hitelkiváltási szempontokból nem sokat várhatunk, mivel kimondottan szigorúak a feltételek.A hitelt biztosan nyújtani fogja a legtöbb nagy bank, többen pedig egyelőre vizsgálják a helyzetet. A…

A jóváhagyás feltétele volt, hogy csak szociális jelleggel adható, és nem zárható ki senki a programból. Több hónapig kellett várni az európai bizottság jóváhagyására, mert az állami garanciáról szóló eredeti javaslatot még márciusban fogadta el az országgyűlés.Az…

Egy kis konkrét adathalmaz arról, hogy hogyan alakultak idén a hitelfelvételek a lakáshitelezés különböző régióiban. Jelentősen visszaesett az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek száma és összege is az idén az első félévben. A számok a Központi Statisztikai…

Finance Feri 2009.11.10. 15:04

Nagy döntés

Sokat gondolkoztam, és oda jutottam, nem tudom elképzelni, hogy még x évig albérletben éljek, úgy, hogy közben a lakáshitelem önerejét is hízlaljam. Úgyhogy rászántam magam egy komoly döntésre, és megkérdeztem apámat, mit szólna ahhoz, ha úgy vennék föl hitelt, hogy a…

Október óta újra igényelhetőek az államilag kamattámogatott forinthitelek „első otthon” létrehozására.Bár a lehetőség újra adott, nagyon kevesen igényelték eddig lakás vásárlásához az október óta elérhető támogatott forinthitelt A sovány érdeklődésnek…

A bankszövetség szerint nem kizárt, hogy véget ért a 2008 októbere óta tartó gazdasági válság, az állami kereslet-élénkítés jól vizsgázott, a gazdaságok várhatóan újra növekedési pályára kerülnek - olvasható a bankszövetség összefoglaló anyagában. Az elemezés…

A szabad felhasználású hitelek lakásra való ráterhelése jellemző a leginkább napjainkban, hiszen ez az egyik módja nagyobb összegű tőkéhez jutáshoz, amennyiben az szükségessé válna, és a bankok is szívesen fogadják fedezetként.A hitelválság következményeként csökken a…

Egy olyan válságnak, mint amivel nekünk kellett találkoznunk csaknem nyílvánvaló hatási vannak az ingatlanpiacra, ezek rendre be is következtek az idő teltével.Az elsőnek jelentkező probléma az új befektetések lankadása volt, mivel a romló gazdasági körülmények közt nagyon…

Tavaly nyáron még simán kaptam volna hitelt. De ilyen a formám. Mire kinéztem a megfelelő lakást, és megkötöttük az adásvételi szerződést, a bankok elkezdtek szigorítani.Ez nálunk annyit jelentett, hogy hiába írtam be a szerződésbe a finanszírozó bank nevét, annak esze…

süti beállítások módosítása