A vagyonadó kalkulátor már elérhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján és az Ügyfélkapun keresztül is péntek délután óta.
Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek nyilatkozva a vagyonadó bevezetését a 2010. évi adóátrendezés egyik "nagy vívmányának" nevezte, amely megteremtette a munkára rakodó terhek csökkentésének fedezetét. A kalkulátor kizárólag arra szolgál, hogy az adózóknak segítséget nyújtson az egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló törvény (Nért.) szerinti lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásához - mondta a szóvivő.

Az APEH becslést igénybe venni szándékozók számára az adóhatóság egy adatvédelmi tájékoztatót tett közzé, az ott található rubrika kitöltésével lehet nyilatkozni arról, hogy az adózó hozzájárul a közölt adatok nyilvántartásához, kezeléséhez. Ennek hiányában az adatlapot nem lehet kitölteni és elmenteni, így nem is továbbítható. Az APEH a forgalmi érték kalkulátor igénybevételét az adatkérő személyére és az ingatlanról közölt adatokra kiterjedően naplózza, és a közlést követő 6. év végéig őrzi meg.

A becsült forgalmi érték kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság a 2008. január 1-jét követő illetékkiszabások alapján ellenőrzött, 800 ezer ingatlan forgalmi értékének adatait használta fel. A kalkulátor az adatbázis adatai, a konkrét ingatlan fizikai jellemzői és egy számítógépes algoritmus segítségével állapítja meg az úgynevezett becsült forgalmi értéket.

A becsült forgalmi érték nem feltétlenül azonos a tényleges forgalmi értékkel, mert lehetnek az ingatlannak olyan - a kalkulátor által figyelembe nem vett - sajátosságai is, amelyek a valós forgalmi értéket érdemben befolyásolják. A nagy alapterületű lakóingatlanok esetében akár jelentős eltérések is lehetnek az ingatlan egyedi sajátosságai miatt. Az adó alapja ugyanakkor minden esetben a tényleges forgalmi érték.

Ha azonban a kalkulátor használatához megjelölt adatok valósak, és az adózó bevallásában a kalkulátor által becsült értéket tünteti fel ingatlana forgalmi értékeként, vagy erre tekintettel nem nyújt be adóbevallást, akkor az adóhatóság egy esetleges adóellenőrzés során akkor sem állapíthat meg bírságot, késedelmi pótlékot, ha az ingatlan valós forgalmi értéke magasabb a bevallásban szereplő értéknél.

A kalkulátorhoz készített tájékoztató felhívja a figyelmet arra: előfordulhat, hogy a (becsült) forgalmi érték alapján a lakóingatlan adómentes, de a számított érték (ezt is ki lehet számítani az APEH honlapján) alapján az adózót - fizetési kötelezettséggel nem járó - bevallási kötelezettség terheli. Erre célszerű figyelni, mert aki bevallási kötelezettségének nem tesz eleget, az adóhatóság mulasztási bírsággal sújthatja.

Az APEH a vagyonadó alapvető szabályairól részletes tájékoztatót készített, amely ugyancsak elérhető az állami adóhatóság honlapján az Adózási információkon belül, az Információs füzetek között.

A Fidesz szerint az ingatlanadó-kalkulátort eleve nullára kellett volna állítani, ugyanis egy leendő Fidesz-kormány az első döntései között eltörli majd az ingatlanadót, és kamatosan visszaadja a pénzt a családoknak.

Az Alkotmánybíróság februárban tárgyalja a vagyonadót kifogásoló beadványokat, korábban azt ígérték, hogy még a bevallási határidő előtt meghozzák döntésüket ebben a kérdésben.

A kormány bízik az Alkotmánybíróság bölcsességében, hiszen mind az adócsökkentés, mind a társadalmi igazságosság miatt szükség van Magyarországon az értékalapú vagyonadóra - mondta Szollár Domokos.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://jelzaloghitel.blog.hu/api/trackback/id/tr361663081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása