A bankszövetség szerint nem kizárt, hogy véget ért a 2008 októbere óta tartó gazdasági válság, az állami kereslet-élénkítés jól vizsgázott, a gazdaságok várhatóan újra növekedési pályára kerülnek - olvasható a bankszövetség összefoglaló anyagában. Az elemezés szerint az alacsony megtakarításon, fedezetnélküli hitelezésen alapuló évtizedes túlpörgés" megbukott, a bankrendszer erősebb szabályozása iránti igény jelentkezett világszerte.

A jövő év első negyede-fele még stagnálást mutat majd, de 2010 második féléve már enyhe élénkülést hoz majd a gazdaságban, ami a bankok hitelezésében is szerény növekedést eredményezhet - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.
2009-ben Magyarországon a hitelállomány nominálisan is csökkent, a vállalkozói hitelek közül a nagyvállalatok hitelei csekély mértékben nőttek, a háztartási hitelek közül a lakáshitelek csaknem befagytak. Ezzel párhuzamosan valamelyest javult a hitel/betét arány és a hitelek devizahányada is mérséklődött - olvasható a bankszövetség összefoglalójában.

Egészséges a bankrendszer

A magyar bankrendszer stabil és egészséges, azon kevés bankrendszer közé tartozik, amelyet nem kellett megsegíteni az adófizetők pénzéből - véli a Bankszövetség. Vannak ugyan - alapvetően a hitelezésből fakadó - veszteségek, s elképzelhető, hogy egy-két bank az idén veszteséges lesz, de ezt a korábban megképzett tartalékokból kezelni tudják - mondta Erdei Tamás.

A szövetség összefoglalója pozitívan értékeli azt, hogy a magyar gazdaság bankcsődök nélkül "megúszta" a válságot. Egyúttal nem túl jelentős árfolyamgyengülés, alacsony költségvetési hiány és erős GDP visszaesés mellett küzdi le azt, ami a nemzetközi pénzügyi válságból érintette.

Átgondolt kommunikáció és stratégia

A likviditási gondokon már túl vannak a bankok, a refinanszírozási költségek ugyanakkor továbbra is magasak, aminek a hitelkamatokban is meg kell jelennie, csakúgy, mint az árfolyamváltozásoknak - mutatott rá, majd kiemelte: a bankoknak érdekük, hogy az ügyfelekkel korrekt együttműködést alakítsanak ki, ugyanis tartós kapcsolatról van szó, s ha a kliens csalódik, az a bankoknak is káros.

Segítség a bajbajutottaknak

Ha az ügyfél együttműködő, és csak átmeneti nehézségekkel küzd, a bankok különféle eszközökkel - például a hitelek átütemezésével - igyekeznek segíteni. Azoknak a megsegítése azonban, akik elveszítették fizetési képességüket, és belátható időn belül nem is javul a helyzetük, szociálpolitikai feladat - jelentette ki a bankszövetség első embere.

A "lakásmentő" csomag feltételeinek módosításától Erdei nem vár átütő hatást. A bankok által felajánlott megoldásokat eddig mintegy ötvenezren vették igénybe Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerint, míg az áthidaló kölcsönt július 28-i bevezetése óta 320-an.

A bankoknak a biztosítékokat a betétesek biztonsága érdekében érvényesíteniük kell - mondta a bankszövetség elnöke. Ismertette: alapvetően nem a banki, hanem a közüzemi tartozások miatt került sor árverésekre, amelyekbe a bankoknak be kellett csatlakozniuk, különben elveszítették volna követeléseiket.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://jelzaloghitel.blog.hu/api/trackback/id/tr291502489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása