A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. az idén az első kilenc hónapban 40 százalékkal több lakáskölcsön szerződést kötött az egy évvel korábbinál, az adózás utáni eredmény pedig 85 százalékkal emelkedett. Egyre többet hallani ismerősök körében is mostanában erről.

Az MTI számolt be róla, hogy a Fundamenta-Lakáskassza lakástakarék pénztár szeptember végén több mint 593 ezer lakásszámla szerződést kezelt, amelyek együttes szerződéses összege meghaladta az 1.202 milliárd forintot. A társaság jelenleg 43 ezer kölcsönszerződéssel rendelkezik (beleértve a normál lakáskölcsönt, az áthidaló és az azonnali áthidaló kölcsönöket), a kintlévőségek összege 22,9 milliárd forint.

A Bankközi Adatbázis féléves adatai szerint a hazai banki betétranglistán a Fundamenta a 10. helyet foglalja el a hazai hitelintézetek között. A kizárólag lakossági betéteket figyelembe vevő ranglistán pedig a 9. helyet szerezte meg.

A lakástakarékpénztári 6 százalékos kamat jelenleg a legkedvezőbb a piacon, a teljes hiteldíj mutatót (thm) figyelembe véve ugyancsak piacvezető a termék a lakáskölcsönök között. A tavalyi 3,8 ezer hitelkérelem után idén 5,3 ezer új lakáskölcsön szerződés született októberig, ami 39 százalékos bővülést jelent. A Fundamenta arra számít, hogy jövőre a hiteligénylés új lendületet kap, miután 2010-től járnak le az első, 2006-ban bevezetett tarifák szerint kötött szerződések, amelyek esetében a felvehető hitel kamata 3,9 százalék lesz.

A Fundamenta befektetési állománya novemberben elérte a 200 milliárd forintot. Az állomány fő összetevői: elsősorban állampapírok (mintegy 80 százalékban), MNB kötvény, illetve jelentős még az ügyfeleknek nyújtott kölcsönök összege is, ezen felül kis részben egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba (jelzáloglevelek) és bankbetétekbe (bankközi betét és MNB betét) fektet még a Fundamenta.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://jelzaloghitel.blog.hu/api/trackback/id/tr801564449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása